Nos, a válasz mindenképpen igen, de nem mindegy miben, mikor, hogyan, mi módon. Erbits Éva és Kostyál Kata, alapító tanítóink írása.

Mit is gondoltunk 20 évvel ezelőtt, a rendszerváltás hajnalán?

Carl Rogers kapcsán, aki a névadónk, abban gondolkoztunk, hogyan lehetne a tanulás felelősségét megosztani a gyerekekkel. Rogers szerint érdemes a gyerekekkel szerződést kötni a saját tanulásukkal kapcsolatban. Mindezt azért, hogy a tanulás valódi érdeklődés mentén haladjon, a gyerek sajátja legyen, belsővé váljon. Természetesen a felelősség megosztása alatt nem annak átadását gondoltuk!

Kezdetben úgy volt, hogy reggel a beszélgetőkörben, miután felvázoltuk a nap ívét, eldönthették a gyerekek, hogy részt vesznek-e a felkínált foglalkozásban vagy sem. Azok a gyerekek, akik nem vettek részt a foglalkozásokon, saját tevékenységet végeztek az udvaron a pedagógiai asszisztens jelenlétében. Ezen tevékenységeik közben megfigyeltük őket, mire motiváltak, mi érdekli őket. Ennek mentén lassan be tudtuk terelni ezeket a gyerekeket is a közösség munkájába. Észrevették, hogy valami zajlik a csoportban, amiből kimaradtak. Mivel tudtuk már, hogy mi érdekli őket, felkínáltunk lehetőségeket, s így megtalálták a számukra kedvező, érdekes foglalatosságokat. Tehát térben közeledtek, de még a maguk érdeklődése mentén tevékenykedtek. Toleráltuk és kivártuk azoknak a gyerekeknek a beérését, akik még nem vették igazán észre, hogy hol vannak, mik az igényeik. Sokféle dolgot kipróbáltunk.

Akkoriban még azon sem izgultunk, mikorra fognak megtanulni írni-olvasni-számolni. Azt gondoltuk, úgy jönnek rá, hogy mire való az olvasás, ha minél több érdekes tevékenység, probléma elé állítjuk őket. Kíváncsiságuk kielégítéséhez olvasniuk kell, hogy megértsék, netán megoldják az adott problémát. Az olvasás terén ehhez szerkesztettünk nekik feladatlapfélét, hogy találkozzanak technikákkal, begyakorlással. Olyan feladatokat, tevékenységeket terveztünk, amelyekkel az írás-olvasás-számolás alapkészségeit fejlesztettük. Törekedtünk az árnyalatokra, a korszerű technikák bevezetésére. Ha valakinek nem kellett ez a részletesség, az mehetett tovább, önállóbb feladatokat kapott. Megláthattuk, hogy ki az, aki előre haladt és tanítójává válhatott a többieknek. Ő kutatást is vállalhatott. Kiderült, ki az, aki fejlesztésre szorul. Az olvasás gyakorlásához az érdeklődésük mentén kerestünk természetismereti, szépirodalmi, vagy közösségi élettel kapcsolatos szövegeket. Mindegy volt, hogy a téma milyen évfolyam anyaga: aki amire motivált volt, azt kapta. A feladatokat a gyerekekhez igazítva igyekeztünk fejleszteni őket. A motiváltság nagyon fontos volt, hisz az felnagyítja a befogadó készséget.

A közösségi élet terén gyerekekkel együtt hoztuk meg a szabályainkat. Eldönthették, hogy betartják, vagy sem, és ennek viselték a következményét. Ami sohasem büntetés volt, hanem a kimaradás, lemaradás. Sokat tapasztaltunk, gondolkodtunk.

Ma már sok minden nincs így, például a szabad óralátogatás terén nincs a gyerekeknek választási lehetősége.

Változtak a társadalmi elvárások, a szülők igényei és mi is. Körülbelül az iskola harmadik évében - egyrészt az új kollegák jelzései, másrészt a szülők elvárásai, harmadrészt a saját közös tapasztalatunk alapján – jutottunk el oda, hogy újra átgondoljuk a felelősség, a szabad döntés kérdését a tanulásban. Akkor a műhelyen* az a döntés született, hogy vannak kötelező elvárások, és Szerződést csak olyan területen kötünk, amiben nem hátráltatja a gyermek fejlődését az, ha választhat. Nem az írás, olvasás, hanem pl. a futás, verstanulás, szabadon vállalt feladatok terén. Már nem kínáljuk fel a szabad óralátogatás lehetőségét. Minden gyereknek részt kell vennie a foglalkozásokon, ahol a következő lehetőségek vannak: kötelezően elvégzendő, kötelezően választható, szabadon választható feladatok.

A tantervünket a Nemzeti Alaptantervhez igazítottuk, és ezen belül találtuk meg, hogy mit tarthatunk meg a rogersi elképzeléseinkből.

Ma is úgy építjük fel a kötelező tananyagra épülő feladatokat, hogy a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vesszük a gyerekek képességeinek különbözőségét. Igazodni tudunk egyéni tempójukhoz, érdeklődésükhöz. A Nemzeti Alaptantervben megfogalmazott kötelező tananyagot tanítjuk, ezt minden rogerses gyereknek tudni kell. De megőriztük a múltból azt, hogy sokféle tevékenységet kínálunk fel nekik, amiből a gyerekek választhatnak. Olyanokat, melyekben kibontakozhat és megmaradhat a minden gyermekben ott rejlő kreativitás. Mi ezáltal látjuk meg, hogy ki miben motivált, s azon a területen kapja meg az őt érdeklő feladatot. A Nemzeti Alaptanterven belül igazodunk a gyerekek egyéni tempójához, aki repülni akar, repülhet, aki lassabb, annak is van ideje „beérni”. Negyedikig hagyunk időt, hogy a gyermek megtapasztalja magát és mi is őt. Sajátélményű, használható tudást, tapasztalati úton szerzett ismereteket kínálunk. A kultúrkörökön keresztül például megélhetik a gyerekek más népek kultúráját, ettől elfogadóbbak, befogadóbbak és toleránsabbak lesznek. A különböző munkaformákon keresztül felfedezéseket tehetnek. Szabadságot ad az is, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a szociális életre. A gyerekekkel továbbra is együtt hozzuk a mindennapi életünk működésének szabályait. Ma is kincsként éljük s tartjuk meg ezeket az értékeket.

A gyerekek továbbra is több dologban választhatnak.

A választás lényege a döntéshelyzet. Amit valaki választ, azt végig kell csinálnia, azért felelős. Mik ezek a döntési helyzetek? A mindennapi élet szabályait a gyerekek folyamat részeseként élik meg, így a következmények súlyát is viselik, hisz a folyamatban ők maguk is részt vesznek. Például a beszélgetőkör egy ilyen helyzet: a gyerek eldöntheti, hogy részt vesz benne vagy sem - de ha kint marad a körből, nem zavarhatja a többiek beszélgetését. Az óralátogatásban nem dönthetnek, a tanórákon részt kell vennie mindenkinek. Mivel differenciáltan oktatunk, ezért ha a gyerek úgy érzi, hogy a munkájában, - ami más, mint a többieké - zavarja az osztály munkája, akkor választhatja, hogy a termen kívül dolgozik. Gyakran dönthet arról, hogy kikkel dolgozik együtt csoportban. Adott órákon lehetősége van választani munkaformát és témát. Ennek során felfedezheti saját készségeit, szociális ismereteit. Így hatodikban a mestermunkát már saját tudásának, képességének megfelelően fogja kiválasztani. Gyakorolhatja szabadságát a kötelezően vállalt feladatok határidejének módosításában. Pl. a verset meg kell tanulni, ebben nem választhat, de ha a tanár által kínált határidő számára nem vállalható, akkor egyezkedhet, és így a közösen elfogadott új időpont lesz érvényben. Vállalnia kell a felelősséget a be nem tartott időpontokért, el nem készített feladatokért. Így megtanulja a felelősség kényelmetlen vagy éppen jóleső érzését. Nem büntetéssel - iskolánkban sem osztályzat, sem pontok, sem beírások nincsenek – hanem a beszámoláskor saját maga, illetve a társai előtt vállaltan. Egyik kedvenc programunk a szakkör, amely egy kötelezően választott tanóra. A gyerekek néhány hétre választják. Az első alkalommal végignézik a szakköri kínálatot, kipróbálják magukat az egyes foglalkozásokon, ezután választanak. A választott szakkört végig kell csinálni, vagyis a periódus idejében végig arra az órára kell járni. Néhány hét után úja szakkört választhatnak a gyerekek.

Az eredményeink és a visszajelzéseink is azt igazolják, hogy az elmúlt években sikerült megtalálunk az egyensúlyt a tanulás kötelező részei és a tanulás szabadsága között. A műhelyen, melyen a pedagógusaink továbbra is hetente egyeztetik a szakmai kérdéseket, folyamatosan megbeszéljük, értékeljük a működésünket. Arra törekszünk, hogy úgy megtaláljuk minden gyermekhez az egyéni utat, hogy közben korszerű, biztos tudás birtokában tudjanak továbblépni a Rogers Iskolából.